A pandémia több, mint egy éve során, folyamatosan várták, várják az önkénteseket a különböző szervezetek. Számos feladatra toboroznak, akár a védőfelszerelések, eszközök terjesztésére, vagy idősek, rászorulók támogatására. Emellett az egészségügy is várja a jelentkezőket, jellemzően egyetemisták személyében. Helyzetükben nélkülözhetetlen a rugalmasság, szívósság, alkalmazkodóképesség, de a legfontosabb az elhivatottság. Olyan helyzetekben találhatják magukat, amelyekben addig egyáltalán nem volt részük, így a megküzdési mechanizmusok kifejezetten „életbevágóak”.
Az önkétességnek számos előnye van, mert olyan tapasztalatokat tudnak szerezni a fiatal résztvevők, melyeket az egyetemen, az elméleti oktatás során nem tudnának elsajátítani. A tapasztalat mellett szakmai kapcsolatrendszerüket is tudják bővíteni, mely segíthet a szakmai előmenetelükben. A felelősség is kisebb, így a debilizáló stressz sem jelenthet problémát. Az idősebb korosztály számára is kifizetődő lehet az önkéntesség, hiszen ezáltal a társadalom aktív résztvevőjének érezhetik magukat.
Mi történik akkor, ha egy megterhelő eseménnyel találkozik a segítő? Lehet-e nehézsége, hátránya az önkéntességnek?
A segítők különböző problémákba ütközhetnek, a kellemetlenségektől egészen a komoly stresszhelyzetekig. Az önkéntesek munkájuk után semmilyen pénzbeli járandóságot nem kapnak, így számukra a pozitív visszacsatolás a legfontosabb. Ez lehet egy mosoly, egy köszönöm, egy ajánlás. Ez jöhet mind a rászoruló, mind a fogadó szervezet munkatársai részéről. Ha ezek elmaradnak, és az önkéntes úgy érzi, hogy nem becsülik meg a munkáját, az hosszabb távon a motiváció csökkenéséhez, esetleg kilépéshez vezethet. Könnyen megteheti, mivel nem a megélhetése függ tőle, és a szerződést bármikor felmondhatja…
Előfordulhat az is, hogy a munkáját a rászorulók elutasítják, vagy akár ellenségesen viszonyulnak hozzá. Ennek hátterében a rászoruló által érzett szégyen is lehet, ugyanis nem könnyű feldolgoznia azt, hogy nehéz helyzetbe került. A jelenlegi bizonytalanságot nehéz lehet elviselni mindannyiunk számára, a különösen érintettek számára meg főleg. Esetleges kulturális különbségek is vezethetnek problémákhoz az önkéntes és a segítséget fogadó személy között.
Probléma lehet a fogadó szervezet szervezeti felépítése, a munkatársak elkötelezettsége, befogadókészsége. Új helyzetet alakíthat ki esetünkben, ha olyan területre kerülnek önkéntesek, ahol eddig még nem volt kialakítva ennek a kultúrája. Hogyan osszák ki a feladatokat, a felelősség mennyire terheli őket? Érdekes lehet az is, hogy a segítők milyen időtartamra érkeznek? Ha rövidebb időre, akkor előfordulhat, hogy a személyzet nem fektet be nagy energiát az önkéntes megismerésére. Lényeges, hogy az önkéntest teljes értékű csapattagnak tekintsék, és kritikus helyzetekben is mérlegeljék a véleményét, amely mind elősegíti az önkéntes megbecsülését, beépülését a csapatba.
Esszenciális megismerni a volontőr elvárásait is. Az irreális elvárások miatt a jelentkező hamar csalódni fog a munkában. Megeshet, hogy valaki úgy jelentkezett, hogy betegeket szeretne ellátni és érezni, hogy fontos szerepet tölt be az egészségügyben, ennek ellenére előfordulhat, hogy a portán igazítja útba a betegeket. A nagy elvárások miatt csalódhat a munkában. Nehézséget szülhet, ha túl sok munkát osztanak ki a segítőre, amivel nem tud megküzdeni – de az is, ha túl keveset.
A felsoroltak eddig inkább csak nehézségek voltak, de mi van akkor, ha valamilyen katasztrófa során vetik be az önkénteseket?
Előfordulhat, hogy egy természeti katasztrófa, vagy esetünkben a koronavírus a toborzás kiindulópontja. Az itt átélt stressz lényegesebben megterhelőbb, mint a fent felsorolt problémák, akár rövid távon szorongáshoz vezethet. Erre jutott Dyregrov is 1996-ban, amikor egy norvég buszbalesetnél segédkező önkéntesek mentális állapotát hasonlította össze a szakképzett dolgozókéval. Ezek alapján az önkéntesek sokkal rosszabb eredményeket értek el egy PTSD-kérdőíven, mint a professzionális dolgozók. Elmondásuk szerint nehezebben dolgozták fel a történteket, illetve kevésbé érezték magukat felkészültnek a katasztrófára.
Érheti trauma a segítőket?
Fokozottan figyelnünk kell az egészségügyben dolgozó önkéntesekre, ugyanis munkájuk során fokozott stresszhatásoknak vannak kitéve. A tetőtől talpig védőruhába beöltözött, kimerült személyzet, vagy a lélegeztetőgépre szoruló betegek mind-mind komoly rizikófaktorok lehetnek jelenünkben. Ezen helyzetek feldolgozásában komoly szerepet kap a reziliencia, amely a nagyfokú alkalmazkodóképességet, a külső nehézségekkel való megküzdést jelenti. A rezilienciával rendelkező személy képes megküzdeni az őt ért stresszhatásokkal és csökkenti a mentális sérülékenységet. Masten 2001-ben személyiségjegyként értelmezte, mely kapcsolatban van az empátiával, optimizmussal, belső kontrollal és az én-hatékony viselkedéssel. Rutter 2007-ben ellenben sokkal inkább egy dinamikus, folyamatos interakciót feltételez a környezettel, melyben a személy sikeresen tud alkalmazkodni a nehézségekhez.
Nagy hangsúlyt kell, kellene fektetni az önkéntesek mentális állapotának előzetes, időközi és utólagos felmérésére, melynek segítségével elejét lehetne venni egy későbbi stressz-zavar kialakulásának.
(A cikk eredetileg 2020. május 16-án jelent meg a Mindennapi Pszichológia weboldalán.)
Irodalom:
- https://www.apa.org/topics/trauma/
- http://real.mtak.hu/88778/1/A%20pszichol%C3%B3giai%20reziliencia%2C%20mint%20integr%C3%A1lt%20alkalmazkod%C3%B3%20rendszer.pdf
- https://mindsetpszichologia.hu/2019/01/28/reziliencia-es-megkuzdes/
- https://link.springer.com/content/pdf/10.1007/s11266-005-7724-0.pdf
- https://link.springer.com/article/10.1186/s12909-016-0618-0
- https://journals.lww.com/jonmd/FullText/2010/08000/The_Mental_Health_Impact_of_Volunteering_in_a.1.aspx
- https://www.theguardian.com/world/2020/may/03/nhs-coronavirus-crisis-volunteers-frustrated-at-lack-of-tasks
- https://mipszi.hu/cikk/200516-traumatizalo-onkentesseg-lehetseges